Polgármesteri köszöntés I.: Fedor László Lácacséke
Polgármesteri köszöntés II.: Fülöp Pál Perbenyik
Tóthszegi István gk. parókus megszenteli a Határoszlopot
Sipos Renáta verset mond
Fülöpné Vadon Erzsébet énekel
Czap György verset mond
A hangosításról Juhász János és segítője gondoskodott
Lácacséke-Perbenyik képviselő testületei
A Határoszlop alkotói: Deák Lászó és Brekk Zoltán
Határöreink: Géresi István, Farkas Attila és
Akikre mindíg lehet számítani: Magdi, Mariann, Kriszti és Valika
Ismét Frappé Trió; konferál Koppányné Marika
Körmenet
Áldás
Szeretet-vendégség
Játszóház
Ebben az évben ötödszörre került megrendezésre szlovákiai testvérközségünkkel Perbenyikkel közösen tartott 2007-es Falunapok. A rendezőbizottság úgy döntött, hogy összetartozásunkat azzal is demonstrálni fogjuk, hogy az országhatárra való tekintet nélkül közösen tartunk több rendezvényt is. Így került sor arra, hogy a falubál megrendezéséhez Perbenyik adta a helységet, Lácacséke a zenét, az ökumenikus istentiszteletet a lácacsékei görögkatolikus templomban tartottuk, a Határoszlop avatására – ami egyben a rendezvény megnyitója is volt - közös műsorral készültünk.
Augusztus 25.
Reggel kilenc órakor kezdődött a megnyitó ünnepség, amelyet a perbenyiki általános iskola tanulóinak népdalcsokra nyitott meg.
Fedor László Lácacséke polgármester ünnepi köszöntőjében a közös történelmi múltról és a közös sorsról beszélt, és hangot adott reményének, hogy a jövőben is hasonló összetartás és közösségvállalás fogja jellemezni a két község kapcsolatát. Perbenyik polgármestere Fülöp Pál válaszbeszédében hasonló gondolatokat fogalmazott meg a barátságról és összetartozásról, amely minden történelmi nehézség mellett működik az országhatár két oldalán élő emberek között.
Ezt követően a Lácacsékei nyugdíjasok kórusának műsora hatotta meg a közönséget, majd Tótszegi István görögkatolikus lelkész megszentelte az országhatáron közösen állított Határoszlopot, amelyet a két község címere díszít. Az oszlophoz koszorút helyeztek el a Perbenyiki és a Lácacsékei Önkormányzat képviselői, a Lácacsékei Nyugdíjas klub tagjai, valamint a Lácacsékei Kissebbségi Önkormányzat tagjai.
A műsort …………….perbenyiki költő ……..című versével Breck Zoltán zárta.
Délelőtt 11. órakor Perbenyikben a Ketel Magyarja Lovasvég Egyesület egész napos bemutatója kezdődött a kastélykertben, ahol gyermekprogramok, kirakodóvásár, harci bemutató, kézműves foglalkozás, néptánc és más vígasságok várták az érdeklődő vendégeket egész nap.
Délután 16 órakor a lácacsékei református templomban a tavalyi év folyamán nagy sikert aratott miskolci Frappé trió előadása kezdődött. A bár létszámban kicsi, viszont annál lelkesebb közönség előtt fellépő együttes most is nagy sikert aratott, lelkes közönsége vastapssal köszönte meg előadásukat.
Este nyolc órakor a perbenyiki kultúrházban mindkét község lakosait várták a közösen megrendezett faluvigadalomra
Augusztus 26.
A vasárnapi program lácacsékei görögkatolikus templomban megtartott ünnepi ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A szertartást Tótszegi István görögkatolikus lelkész celebrálta, igét Fülöpné Vadon Erzsébet lelkipásztor hirdetett. Meghatódást váltott ki a Tiszteletes Asszony ajándéka a közösségnek szóló ajándéka: két gyönyörű dalt énekelt, amely a magyarságról, és összetartozásról szólt.
10 órától szabadidős programok kezdődtek mind a két településen. A Falumúzeumok és a perbenyiki Nemzetek Galériája az egész nap folyamán nyitva tartottak, valamint a helybéli és a vendég gyerekek számára a lácacsékei vendégházban kézműves foglalkozást tartottunk, amelyen nagy örömünkre a gyerekek és érdeklődő kísérőik szép számban jelentek meg és vettek részt a foglalkozáson.
Délben a lácacsékei kultúrházban a meghívott vendégeket díszebéd várta, amelyen a két falu jeles képviselői baráti beszélgetés formájában mélyíthették el ismeretségüket.
15 órakor a perbenyiki futballpályán Ricse - Perbenyik Öregfiúk labdarúgó mérkőzésen szurkolhattak az érdeklődők.
17 órakor Zenés Nosztalgia előadás kezdődött a perbenyiki Kultúrházban.
Szintén a Kultúrház volt a helyszíne a 8 órakor kezdődő Waterfall koncertnek, amely elsősorban a fiatalok szórakozását szolgálta. Az együttes helyi illetőségű és nagy népszerűségnek és ismertségnek örvend Szlováki szerte.
Az ünnepségsorozatot egy, a perbenyiki Művelődési házban a két falu által közösen rendezett bál zárta, ahol, ha nem is kivilágos virradatig, de éjszakába nyúlóan szórakoztak a megjelentek.